Kezdőlap » Családi élet » Hogyan játsszon a kisgyermek?

Hogyan játsszon a kisgyermek?

A születés első percétől foglalkozni kell a gyermekkel ahhoz, hogy kiegyensúlyozott felnőtt váljék belőle, de vigyázni kell hogy közben ne akadályozzuk mozgásában, önálló fejlődésében azzal, hogy állandóan felvesszük, szórakoztatjuk, amikor maga is nyugodtan elbabrál például a feje fölé akasztott játékokkal. Figyelni kell arra is, hogy a lefekvés előtti időt nyugodt játékkal illetve egyéb tevékenységgel töltse, mert a lármás és feszültséggel járó játék vagy film olyan izgalomba hozhatja a kicsit, hogy képtelen lesz a nyugodt alvásra. A gyerekek 2 éves koruk körül kezdenek egymáshoz vonzódni. Ekkor még nem tevékenykednek együtt, mert még egyedül szeretnek játszani, csak figyelik, mit játszik a másik, esetleg utánozzák egymást.

A kapcsolatteremtés első lépéseként elveszik társuktól a játékot. Csak 3 éves kortól figyelhető meg, hogy felkínálja a sajátját – bár ezt is gyermeke válogatja. Akinek nincs hasonló korú testvére, és emiatt nem szokta meg azt, hogy a játékait meg kell osztania mással is, amikor közösségbe/óvodába kerül, nagy valószínűséggel nehezebben osztja majd meg társaival a játékot. A 3 évesnek már szüksége van gyermektársra, de nem csak azért, hogy ne legyen egyedül, hanem azért is, hogy tanulja az emberekkel való érintkezést. A közös játék során megtanul kompromisszumot kötni, uralkodni az indulatain/dühén és alkalmazkodni másokhoz. A kisgyermek a játékot akkor kezdi, amikor akarja, és akkor is fejezi be, amikor neki tetszik. Ha kényszerítjük, akkor az már nem jelent örömet a számára, ezért ügyelni kell arra, hogyan irányítjuk őt. Néha a gyermek órákig is képes elmélyülten játszani, ha nem zavarják meg őt. Ezért jó, ha a nap folyamán a játékra fordított idő egybefüggő. A napirend következetes megtartása – melyben az étkezés, tisztálkodás, alvás mellett a játék is szerepel – kiegyensúlyozottá, nyugodttá teszi a babát, illetve a kisgyermeket.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Különélés vagy válás gyermek szemmel

Mindenki boldog, gondtalan életre vágyik, mégis akadnak családok ahol a problémák megoldását nem tudják együtt …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük