Kezdőlap » Egészséges életmód » Hogyan hat a tisztaság az egészségünkre?

Hogyan hat a tisztaság az egészségünkre?

Sokan azt hiszik az egészséges életmód kimerül a megfelelő táplálkozásban és az állandó testmozgásban, de a megfelelő higiéniát, tisztaságot nem tartják már annyira fontosnak, pedig ugyanolyan fontos, mint a mozgás vagy a táplálkozás. Sok betegség és fertőzés meggátolható a megfelelő és rendszeres takarítással. Nem elegendő, hogy néha mikor kedvünk van akkor megcsináljuk és majd hetek múlva ismételjük újra, rendszeres takarítással tudjuk elérni a megfelelő tisztaságot. A takarítást az egész lakásban alkalmaznunk kell és célszerű ha takarítás közben nyitva hagyjuk az ablakokat, így teljesen fel tud frissülni a levegő a lakásban, amely segítségével számos fertőzés előzhető meg. Figyelembe kell azt is venni, hogy gyermekeinknek magyarázzuk el az állandó kézmosás fontosságát, ha kint játszanak és bejönnek az első útjuk a mosdó legyen és alapos kézmosás után álljanak neki bent játszani. Minden étkezés előtt ismételtessük ezt meg velük, még akkor is ha a szobájukban játszanak csak. Már kiskorban fontos, hogy ezt megtanulják így később teljesen természetessé válik számukra és ösztönszerűen fogják alkalmazni, amivel sok betegség megelőzhetővé válik majd. A takarítás során használjunk fertőtlenítő szereket, amelyek még tisztábbá és biztonságosabbá varázsolják otthonunkat. Vezessük be a mindennapos szellőztetést, akár többször is nyithatunk ablakot, akár tél, akár nyár van akkor is szellőztessünk, hiszen ezzel az elhasznált levegőt frissre tudjuk cserélni. Figyeljünk a környezetünk tisztaságára.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Az illóolaj története

Számos ókori kultúra ismerte és alkalmazta az illóolajokat. Növények különböző részeiből nyerték ki az eszenciákat, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük