Kezdőlap » Baba-mama » Hogyan hat a gyerekek fejlődésére az iskolai közösség?

Hogyan hat a gyerekek fejlődésére az iskolai közösség?

A gyerekek mikor bekerülnek egy közösségbe mindig próbálják magukat elfogadtatni a többiekkel, kisebb- nagyobb sikerekkel, keresik a helyüket a közösségben, hogy hova tartoznak. Vannak akik vezető egyéniségek és felnéznek rájuk a többiek, nekik valamelyest könnyebb a beilleszkedés, mint egy halk szavú visszahúzódó, csendes gyermeknek. Az iskola, kezdés amúgy is egy új helyzet a számukra, ha még nehezen megy a beilleszkedés, akkor ők is stresszesek lesznek, akár a felnőttek, ingerlékenyebbek lesznek vagy vannak gyerekek, akik ennek az ellentétét teszik, nem szólnak senkihez, visszahúzódók lesznek, ők lesznek általában, akiket a társaság vezetői kiszemelnek célpontnak és szinte mindennap piszkálni, csúfolni fognak, ezáltal még jobban lebecsülik majd magukat és még visszahúzódóbbá válnak. Vannak szülők, akik ezt nem veszik észre, hisz a gyerek próbál másképp viselkedni otthon, nem mutatja ki bánatát, mert valamiért szégyelli szüleinek elmondani, hogy csúfolják a többiek és inkább magába fojtja azt. Próbáljunk meg jobban oda figyelni a gyermekre, hisz ezzel együtt élni mindennap, hogy piszkálják és csúfolják társai nem könnyű dolog, sőt még a figyelmét is elveszi a tanulásról és akár akkora nyomot hagyhat benne ez a dolog, hogy még felnőttként is nehezen fog tudni változtatni a viselkedésén és nem lesz elég önbizalma, mindig kevésnek érzi, majd magát mindenhez. Ha észre vesszük, hogy a gyermek bánatos, mindig kérdezzük meg, hogy bántja-e valami, ha elmeséli, mi történik, akkor próbáljunk meg segíteni neki, ezzel látja, hogy bennünk megbízhat.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan vonjuk be az apát a várandósság idején?

A legtöbb kiadvány, könyv, cikk és újság, ami a várandósság és a babagondozás témájával foglalkozik, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük