Kezdőlap » Növények » Hogyan gondozzuk a nepenthest, azaz kancsókát?

Hogyan gondozzuk a nepenthest, azaz kancsókát?

A kancsóka az egyik legdekoratívabb húsevő,vagyis rovaremésztő növény. A levelek vége úgy módosult, hogy egy vékony akasztóféleségen kiszélesedett kancsók állnak, ezek tetején pedig kis „kupak” óvja a kancsót és a benne úszó emésztőnedvet az esővíztől (nehogy felhíguljon és hatástalanná váljon az emésztőnedv). Ha a kancsókát a fény felé tartjuk, a vékony kis kancsón áttűnik az emésztőfolyadék is. Ha ebbe belepottyannak a rovarok, akkor már nemigen tudnak megmenekülni: a kancsó fala csúszós, a nedvbe pottyanva pedig rövidesen elpusztulnak.
Tartás szempontjából két fontos alcsoportra oszthatóak: az 1000 méteres tengerszint feletti magasságban élő, vagyis felföldi fajoknak ugyanis kicsit alacsonyabb nappali hőmérsékletre és páratartalomra van szükségük, de egyben az éjszakai lehűlést is igénylik. Az ez alatt élő ún. alföldi fajok az esőerdők állandóan meleg és párás környezetében élnek, őket nem viseli meg, ha nincs éjszakai lehűlés. Ez utóbbi fajták korsócskái tarkábbak, élénkebbek és nagyobbak, azonban tartásuk is nagyobb kihívást jelent, mert a mi klímánkon nehéz biztosítani számukra a folyamatos meleget.
A szükséges párát floráriummal, üvegházzal vagy rendszeres spricceléssel lehet biztosítani, azonban a hegyvidéki fajták gyakran enélkül is jól elvannak a lakásban, ha árnyékos helyre kerülnek. A közvetlen napot ugyanis nagyon rosszul tűrik, könnyen megperzselődnek a levelek és a kancsók is.
Ültetőközege tőzeg és perlit keveréke, amely savanyú, jó vízelvezetésű talajt biztosít a számára. Párásítsunk és felülről öntözzünk rendszeresen lágy vízzel. Érdemes az edényét felakasztani, hogy a kancsók szabadon lebeghessenek, ne érjenek le a földre. Ügyeljünk rá, hogy a kancsókból az emésztőfolyadék ne boruljon ki – ez főleg átültetéskor és mozgatáskor fontos – különben a kancsók sokkal gyorsabban pusztulásnak indulnak.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Az esőerdők liánjai

A növényfajok több mint kétharmada a trópusi esőerdőkben található meg. Amelyek menedéket és élelmet nyújtanak …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük