Kezdőlap » Szilveszter » Hogyan díszítsük fel a lakást szilveszterre?

Hogyan díszítsük fel a lakást szilveszterre?

Jön a szilveszter, de a lakás nincs, szilveszteri hangulatban akkor most mit csináljunk? Hogyan dekoráljunk?

Mindenki úgy érzi igazán át az ünnep hangulatát, ha a helység ahol éppen tartózkodik, átadja neki a hangulatot, meg hozza a hangulatot.

A szilveszteri dekorálás nem nehéz. Tegyünk, fel a szoba egyik falára vagy középen lógassunk le egy „Boldog Újévet!” feliratot, ez lesz a dekoráció középpontja. Majd vegyünk minél színesebb krepp papírt és készítsünk belőlük hosszú díszeket, akár csak régen az iskolában. Vágjunk egy forma vastagságú csíkokat egy-egy színből, a végén egymással ellentétes irányba egy tűzőgéppel tűzzük össze, ha ezzel megvagyunk, akkor jöhet az „összefonásuk”. Ha kis kockává összerakosgattuk, akkor a másik végét szintén tűzzük össze, és szétnyithatjuk. Ezekből készítsünk többet és mindegyiket a „Boldog Újévet!” felirat felé vezessük.

Majd jöhetnek a színes lufik, néhányat fújjunk fel sima levegővel és csak dobáljuk le a földre, hogy például a gyerekek tudjanak velük játszani, a többit töltsük fel héliummal és engedjük fel a plafonra, néhányat, érdemes feliratosat kikötni egy-egy tárgyhoz, persze ezt is héliummal töltsük meg, hogyan szépen lebegjen.

Ugye a szilveszteri dekoráció nem kedvelt kiegészítője a konfetti. Sokan nem szívesen látják a lakásban, hiszen az apró karikák belemennem a szőnyegbe és mindenhol „elbújnak” és még pár hónap múlva is találunk belőlük a lakásban.

A szerpentint is érdemes egy-két helyre kiakasztani, mivel a szilveszteri díszítés egyik fő kelléke.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan szervezzünk otthon szilveszteri partit?

Röviden: vendéglista, ételek, italok – alkoholos és alkoholmentes, hangulat – zene, fények, lampionok, esetleges házirend, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük