Kezdőlap » Növények » Hogyan csíráztassuk az ananászt

Hogyan csíráztassuk az ananászt

Az ananász egy olyan egzotikus gyümölcs, amihez ma már nagyon könnyű hozzájutni, bármelyik hiperben megkapható, de gyakran még a sarki gyümölcsboltban is. A csíráztatásáról rengeteg infó van a neten, ezek általában arról szólnak, hogy az ananász levágott üstökét vízbe kell áztatni, és várni, amíg ki nem csírázik. Ki tudja, miért, az emberek általában azt várják egy vízbe áztatott növénydarabtól, hogy gyökereket ereszt. Ezzel szemben a leggyakoribb eredmény, hogy az üstök alján maradt gyümölcsdarabkák (egész apró is elég) szinte órák alatt rothadásnak indulnak, emiatt pedig a leggondosabban cserélgetett víz is pillanatok alatt beposhad, büdös lesz. Az egyébként nagyon kitartó ananász pedig tönkremegy. Más verziókban a földbe nyomott ananászüstököt le kell borítani egy műanyag zacskóval. Ez már egy fokkal jobb megoldás, mert legalább nem fullasztjuk vízbe a növényt – a gyökereknek ugyanis a nedvesség mellett oxigénre is szükségük van. A nehézség viszont az a módszerrel, hogy meg kell találni a zacskó által biztosított megfelelő páratartalom és a feltétlenül szükséges szellőztetés között a tökéletes egyensúlyt. Ha a zacskót nem mozgatjuk, a túl sok párától befülled a növény, és megint csak elrohad. Ha túlságosan nyitva tartjuk, a pára elillan és a levelek kiszáradnak. Eközben pedig a zacsi állandó macerálásával megbolygatjuk a földbe dugott növényt, és ha véletlenül enged is pár szál gyökérkét, nagy az esély, hogy azt is károsítjuk.

Az eddigiek talán elveszik a kedvet az ananász tartásától, pedig ha már sikerült begyökereztetni, rendkívül ellenálló, igénytelen és hálás növényt kapunk, ami ráadásul néhány éven belül saját gyümölcsöt teremhet!
A lehető legoptimálisabb megoldás tehát: először is, célszerű nyáron vagy nyár elején csíráztatásba fogni, hogy az állandó magas hőmérséklet és sok napsütés biztosított legyen. Levágjuk az ananász üstökét, leszedjük róla az összes gyümölcshúst és letépkedjük 1-2 cm-es magasságig az apró leveleket. Ha szerencsénk van, alul máris előtűnnek az apró gyökérkezdemények. Az üstököt a méreténél kicsit nagyobb cserépben virágföldbe szúrjuk. Lényeg, hogy az edény súlypontja alul legyen, nehogy a széltől, állatoktól felboruljon. Tegyük párás fóliasátorba vagy csíráztató műanyagbúra alá. Ha ilyesmi nem akad otthon, akkor tökéletesen megfelel egy ráborított átlátszó műanyag vödör is, mint például a közismert narancsos vödrök. Lényeg, hogy a fény és meleg áthaladjon rajta. A növényt nem kell túllocsolni, de ha vizet kap, akkor azt a levelek középpontjába öntsük, az ananász ugyanis ott szívja fel a legtöbb tápanyagot. Ha már alaposan meggyökerezett, ugyanilyen öntözési módszerrel tápoldatot is kaphat.

Nem télálló, hideg időben be kell vinni. Szobában, napos ablakba téve nagyszerűen áttelel. Ha az üstök középpontja nem is maradt meg, mondjuk mert kirohadt, akkor se dobjuk ki a tövet, mert az hamarosan elkezd oldalhajtásokkal elhalmozni minket, melyekből rengeteg új ananásznövényt nyerhetünk. Az ananász gyökereztetését nem kell feladni akkor sem, ha úgy tűnik, pusztulásnak indult a növény, a közepe elrohadt és kihullott, a levelek vége pedig bebarnult és leszáradt. Ha a levelek töve egy kicsit is zöld maradt, még minden esély megvan rá, hogy az elültetett üstök begyökerezik.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Milyen növény a karácsonyi kaktusz?

Az adventi időszak, és a karácsony egyik legszebb virágzó szobanövénye a karácsonyi kaktusz, kertészeti nevén” …

1 hozzászólás

  1. Beres Andras Lorand

    Nagyon szepen koszonom ezt a cikk irast. mar vagy legalabb 5 oldalt olvastam ezzel kapcsolatban beleertve a hozzaszolasokat es sehol nem kaptam meg a kerdeseimre a valaszokat de ebben a cikkben minden kerdesemre ott a valasz. Koszonom :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.