Kezdőlap » Gasztronómia » Híres francia és német kávéházak

Híres francia és német kávéházak

A leghíresebb kávéházaknak Európában és Magyarországi viszonylatban is nagy hírük, és múltjuk is van, és ezek mindegyike nemcsak minőségi kávéval, de kiváló felszolgálással is várja a kedves vendégeit. Európa egyik leghíresebb kávéháza a Café Einstein, amely Berlinben található, Németországban. Ennek a kávéháznak Berlinben igazi kultusza alakult ki az évek során, és a kávéház épülete korábban egy kaszinónak is otthont adott, így a kávéház igazán különleges kialakítását tekintve is. A Café Einsteint egy korábbi villa épületében rendezték be, és elmondhatjuk róla, hogy egy igazi tradicionális bécsi kávéház stílusát ismerhetjük fel az épületben, amelyet 1996-ban nyitottak újra. Szintén ilyen híres, a Párizsban található Café de Flore kávéház. A francia kávéháznak igencsak nagy múltja van, hiszen 1890 óta működik, és egy igazán egyedi, előkelő kerületben, Saint Germain Des Prés kerületben található. A huszadik század elején ez a kávéház igazi értelmiségi helynek számított, hiszen akkoriban nagyon sok író, festő, kiadó és filmkészítő fordult meg itt. A kávéház rendszeres látogatói voltak Apollinaire, Jean-Paul Sartre és Simone de Beauvoir,Giacometti, Hemingway és Picasso is. Azonban a kávéházat felújították időközben, és jelenlegi formáját még az 1924-26-os években kapta, az akkori felújítások után. Szintén híres, egy másik francia kávéház, amely szintén Párizsban található, ez a Café Procope. Ez a kávéház Párizs legrégebbi kávéháza, amely a méltán híres Quartier Latin szívében található. 1686-ban alapították, és étterem is található benne, valamint az idők során a 18. század értelmiségi gondolkodói itt fordultak meg, mint például Voltaire, Benjamin Franklin és Thomas Jefferson is.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mi az eszpresszó valójában?

Az eszpresszó nem más, mint egy olyan kicsi kávéadag, amely mindössze 25-35 milliliter víz felhasználásával …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük