Kezdőlap » Hotel » Heiligenblut szállásai

Heiligenblut szállásai

Heiligenblut egy osztrák város, amely az ország legmagasabb területén, a 3780 méter magas Grossglockner-hegy mellett található. Hazánk fővárosától ez a település 690 kilométer távolságra van, és autóval tudunk ide eljutni, szerencsére jó minőségű utakon, és autópályán. Heiligenblut egyik legfőbb vonzereje egyértelműen a síparadicsom, melynek területe 1300 és 2900 méter között fekszik. A helyi sípályákat egy 55 kilométeres pályarendszer, és a hozzájuk tartozó 14 felvonó alkotja.
A sportolni vágyó turistáknak szinte minden típusú szállás a rendelkezésükre áll, bőven van miből válogatniuk. Valaki jobban kedveli a pálya melletti közvetlen szállásokat, míg mások inkább a luxusra vágynak ilyenkor is, megint másoknak pedig sokkal jobban tetszik a takaros kis vendégház adta kényelem. Habár sokféle szállás található Heiligenblut-ben, azért wellness hotelekre ne számítsunk, hiszen ide nem elsősorban azt a célközönséget várják.
A legnépszerűbb szálláshely mégis a 4 csillagos Kärntnerhof Hotel, amely megkéri az árat a jó szolgáltatásokért, azonban majdnem ugyanilyen áron kínálja szobáit a 2 csillagos Gasthof Tauernalm is. 3 csillagos besorolású a Bauernhof Zirbenhof Farmhouse, melyet az egész településen a legromantikusabb szálláshelynek tartanak, ezért sokan választják ezt elsősorban párok. Kissé olcsóbb szállások a Landhotel Post, a hagyományosabb Ferienhaus Damith Appartement, a Hotel Rupertihaus, valamint a középkategóriás Sonnblick Gasthof Hotel.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tivoli, a reneszánsz város

Tivoli egy Olaszországban található város, amelynek gazdag történelmi múltja van, így jelentős településnek számít az …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük