Ron Haward filmje egy olyan eseményt dolgoz fel, amelyet minden autósport-rajongó kívülről fúj. Két korszakos zseni találkozását, amely mindkettőjüket megváltoztatta. 1976-ban járunk, a Forma 1 hőskorában.
Niki Lauda (Daniel Brühl), az osztrák kiválóság, a hideg, mindent kiszámító és előre gondoló. Szinte tökéletes ellentéte, a brit James Hunt (Chirs Hemsworth), aki nőcsábász, forrófejű, de mindamellett zseniális pilóta.
Kettejük párharca pályafutásuk elejétől tartott, és végül a Forma 1-ben csúcsosodott ki. 1976-ban mindketten a világbajnoki címért csatáztak, ám a film nem csak versenyjelenetekkel van tele. Bemutatja a magánéletüket, párkeresésüket, mindennapi gondjaikat. Szinte csak ők nyernek futamot abban az évben, és mindenki a következő futamot várja. Ám Lauda a német nagydíjon súlyos balesetet szenved, és majdnem bennég a lángoló autóban.
Hihetetlen kínokat kell kiállnia, ám minden közül talán az a legfájóbb neki, hogy míg ő a kórházban lábadozik, Hunt sorra nyeri a versenyeket. Éppen ezért, példátlan módon, alig hat héttel a súlyos balesete után ismét volán mögé ül. Végül a világbajnoki cím Hunté lesz, mert a mindent eldöntő Japán Nagydíjon Lauda kiáll pár köt után, mivel úgy gondolja, hogy az eső áztatta pálya nem alkalmas a versenyzésre, és nem kockáztatja az életét. Hunt elképesztő hajrával épp annyi pontot szerez, hogy megelőzze Laudát.
A rendezőt dicséri, hogy telitalálatnak bizonyult a két színész szerződtetése erre a filmre, és az autók, helyszínek is olyanok, mintha tényleg 1976-ban járnánk.