Kezdőlap » Látnivalók » Hadrianus fala

Hadrianus fala

Hadrianus fala Észak-Angliában található, az egyik tengerparttól a másikig húzódó kőfal, melyet Hadrianus császár építtetett 122 és 127 között Britannia provincia határára. A fal keletkezése előtt néhány nemzedékkel, 43-ban a római légiók megtámadták Britanniát. Északi irányba haladva, 84-ben sikerült legyőzniük a Skócia északkeleti részén élő kaledóniai törzseket.

Mikor 122-ben Hadrianus császár Britanniába érkezett, a rómaiakat már visszavonulásra kényszerítették a barbár kelta törzsek. Háború útján nem tudta garantálni a provinciában élők biztonságát, ezért úgy határozott, hogy a csapatok lakhelyéül szolgáló kőerődök sorát egy kelet-nyugati irányú fallal köti össze. A római hadsereg nyolc év alatt építette meg a 120 kilométer hosszú, mintegy 4,5 méter magas, 3 méter széles falat. a fal nyugati vége még tőzegből rakott falként indult, s ezt az anyagot később kővel helyettesítették. A falat római mérföldenként (1481 méter) erődökkel egészítették ki. Két erőd közé meghatározott távolságba két-két bástyát építettek. A katonák többsége a faltól délre kialakított szálláshelyeiken állomásozott. A bástyákkal, tornyokkal és erődítményekkel megerősített fal mellett a rómaiak utakat is építettek és azok mentén létrehozták az ellátó központjaikat.

Hadrianus fala mai, romos állapotában a világörökség részét képezi. A történészek elképzelhetőnek tartják, hogy Hadrianus hallott a Kínai Nagy Falról, amely körülbelül háromszáz évvel azelőtt öltött alakot, hogy saját, britanniai erődítményét építeni kezdték. Elképzelhető, hogy Kína monumentális fala inspirálta a császárt, hogy állandó védelmi vonalat vonjon birodalma határán, féken tartva az észak felől betörő keltákat, csak úgy, mint a kínaiak a mongol hordákat. Annyi biztos, hogy Hadrianus fala egy rövid szakaszon, de három évszázadon át megoldást kínált egy olyan problémára, amely történelme folyamán mindvégig gondot okozott Rómának: hogyan védje meg a külvilágtól 4800 kilométer hosszú és 2800 kilométer széles birodalmát.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Milyen Brüsszel kulináris szemmel?

Brüsszel minden sarkon ínyencfalatokat kínál, ami gyakran nehéz választásra kényszeríti a látogatót. Brüsszel étterem-, söröző- …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.