Kezdőlap » Nyaralás » Görög szigetvilág – Zakynthos

Görög szigetvilág – Zakynthos

A sziget neve a vad jácintból származik, nem véletlenül. Hiszen Zakynthos egyetlen nagy virágoskert, mely egykor költőket és festőket inspirált, mint például Szolomón-t is, a görög nemzeti himnusz szerzőjét. A velenceiek Zakynthos-t a Kelet Virágának nevezték. Sajnos gyakoriak a kisebb földrengések, egy ilyen eset döntötte szinte teljesen romba Zakinthos városát 1953-ban. Az újjáépítést azonban mindössze 7 év alatt sikerült véghez vinni, így ma a turisták modern körülmények között élvezhetik a görög nyarat. A szigetet dús ligetek is jellemzik, melyek leginkább pálma, citrus, és olajfákból állnak.

A szigetnek nemzeti étele is van, ez pedig a nyúl. De nemcsak emaitt jönnek ide maguk a görögök is évente legalább egyszer, hanem mert augusztus 2.-án minden évben megünneplik a sziget védőszentjét, Ajiosz Dionüszoszt. Zakynthos bővelkedik jelképekben is, melyek közül az egyik a Nemzeti Parkban tojásrakó álcserepes teknős, a másik pedig a Navagio-öböl.

Utóbbi azért, mert az 1970-es években itt vetődött partra a Panagiotis nevű hajó roncsa, mely azóta is díszíti az öblöt. nagyon sok és változatos strand teszi lehetővé a fürdőzést, a teljesség igénye nélkül a legfontosabbak: San Nikolas Beach, Kaminia Beach, Banana Beach, vagy épp Makris Gialos Beach. Közlekedésügyileg Zakynthos előnyt élvez társaival szemben, mert a napi 6-7 kompjárat mellett közvetlen buszjáratok is összekötik Athénnal, ám ez esetben 8-9 órás menetidőkkel kell számolni. Ám sokaknak jó hír lehet, hogy már közvetlen charter repülőjáratokkal is lehet landolni a szigeten.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Nyaralás Djerbán: Meninx

Ez a “4 csillagos” szálloda egy csodálatos környezetben helyezkedik el, Djerba szigetén. A repülőtértől körülbelül …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük