Kezdőlap » Nyaralás » Görög szigetvilág – Kefalínia

Görög szigetvilág – Kefalínia

Kefalínia a legnagyobb jón sziget, melyet számtalan cseppkőbarlang hálóz be, amiket már az ókori görögök is ismertek. A Melissani-cseppkőbarlang ezek közül is kiemelkedik, ésrdekes módon elsősorban nem amorf alakzataival, hanem a barlangtavak miatt, melyek különös módon fél méterrel magasabbak a tenger szintjénél.

A sziget fővárosának, Argosztoli piacán minden kapható, ami a sziget termékeny területein megterem. A főváros egyben a legforgalmasabb kikötő is, napi rendszerességgel érkeznek ide járatok Lefkaszról, Korfuról. Kefalínia legmagasabb pontja az Ainos hegy, mely 1629 méter. Történelme a többi jón szigethez hasonlóan változatos és viharos, a homéroszi említés után volt velencei, török, francia és angol uralom alatt is,mígnem szigettársaival együtt csatlakoztak Görögországhoz. A

2. világháború alatt olasz katonák érkeztek a szigetre, és maradtak egészen a kapitulációig, melyet a németek a kefalíniaiak lemészárlásával büntettek meg. a hányatott sorsú sziget utolsó csapása az ez idő tájt létrejött földrengés volt, melyet egyedül az északi részek vészeltek át kármentesen. Kefalínia érintetlen természeti szépségei azonban turisták tömegeit vonzzák évről évre, a lakosság nagy része ezért halászatból és vendéglátásból él. A terület híres borvidék, különlegessége pedig a Robola nevű száraz bor és az olívaolaj. Nemcsak turisztikai hírnév veszi körül, a közelmúltban alkotói háttérként szolgált a Corelli kapitány mandolinja című regényhez és a belőle készült amerikai filmhez. Talán ennek hatására vásárolt nemrég több hollywoodi világsztár is magánrezidenciát az újjá épített részeken.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Nyaralás Antalyaban: Royal Holiday Palace

A Royal Holiday Palace 2011-ben nyitotta meg a kapuit. Ez a gyönyörű szálloda, a repülőtértől …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük