Kezdőlap » Fitnesz » Futás: hogyan tehetjük hatékonyabbá?

Futás: hogyan tehetjük hatékonyabbá?

Nem szükséges teljesen kimerítenünk a szervezetünket ahhoz, hogy sikert érjünk el a rendszeres sporttal. A kevesebb több – sokszor ez a hatásos edzés jelmondata. Hosszú ideig úgy gondolták a szakértők, hogy a lassabb, hosszabb ideig tartó futással égetünk el több kalóriát. Ennek azonban ellentmond egy nemrég nyilvánosságra hozott ausztrál kutatás eredménye. A tanulmány során bebizonyosodott, hogy a futóedzés akkor a leghatékonyabb, ha a 20 perces, lassabb tempójú futásba 8-10 másodperces sprinteket építünk be. A kísérlet résztvevői háromszor edzettek hetente, és 12 hét alatt 2 kg testzsírt adtak le.

Az edzéssel kapcsolatban fontos a változatosság, így a mozgás nemcsak több izomcsoportot vehet igénybe, hanem a zsíranyagcserét is gyorsítja. Ahhoz, hogy a futás technikáján változtassunk, kiegészítő gyakorlatok, és megfelelő felkészülés szükséges. A térdek, és az érzékeny Achilles-ín egészségének megőrzése, és a sérülések elkerülése érdekében fontos, hogy fokozatosan szoktassuk hozzá magunkat a terheléshez. Az újfajta edzésmódszert akkor próbáljuk ki, ha már 30 percig futni tudunk anélkül, hogy levegőért kapkodnánk.

A tanulmány alapján úgy tűnik, a heti 3 edzés a leghatásosabb: tehát, ha körülbelül minden második nap edzünk. A bemelegítési fázis után jön a 20 perces futás. 40 másodperces lassú futást 10 másodperces sprint követ: ezt a két szakaszt váltogatjuk, majd az edzést 3 perc lassabb futással fejezzük be. A beiktatott sprintek időtartamát fokozatosan növelhetjük, idővel akár a 20 másodpercet is elérheti. A heti három alkalom közül az egyik lehet lassabb, nyugodtabb futás, mely során a pulzus a maximális szívfrekvencia 60-70%-át éri el.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

A B12-vitamin fontos segítség az izomépítésben

A kobalamin néven is ismert B12-vitamin az emberi szervezetben zajló számos folyamatban fontos szerepet játszik. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük