Kezdőlap » Karrier » “Feketegyémántok” – a vájár szakma

“Feketegyémántok” – a vájár szakma

Becsengettek. Mint ahogy minden év szeptember 1-én becsengetnek. Most is így történt a komlói szakiskolában is.. De mégis valami más lett. A korábbi években megszokott szakmák tanulói mellett húsz év után ismét megjelent a tanévnyitón 13 ifjú legényke, akik a vájár szakmát szeretnék tanulni.

A 13 kis „Feketegyémánt” az esős őszies hétfői napon valami újat hozott az iskola életében. Talán az egész város, sőt a régió életét is befolyásoló eseménnyé fog válni ez a szeptember 1-i nap. Példájukat követve remélhetőleg a következő években egyre többen jönnek, és amikor az új bányanyitások ideje elérkezik, már képzett szakemberek népesítik be a munkahelyeket. Olyanok, mint az elődeik voltak, akikre épült ez a város, akiknek köszönhetően élt ez a város. A jövőt illetően a magyar gazdaság fejlődésének alapkövei lehetnek Ők, de ezt még nem tudják. Ha saját lábán akar állni az ország, akkor a saját energia forrásait kell, hogy használja. Azt viszont a felszínre kell hozni. Erre vállalkoztak ők, hogy az elsők lesznek ebben a gazdasági harcban, hogy tudtukon kívül a magyar gazdaság fejlődésének, megújulásának úttörői lesznek.

Vajon tudják-e Ők tizenhárman mi vár rájuk a következő hetekben, hónapokban?

A vájár a földalatti ásványok kitermelésére kiképzett szakmunkás. A föld alatt, különböző mélységekben kell dolgozniuk, nagy odafigyeléssel. Odafigyelésre, nagy tudásra, és szerencsére van szükségük. Más szakmák ismerete is hasznos a bányamunkában, hisz nagyon összetett faladata van a bányásznak. Többnyire kézi szerszámokkal dolgoznak, emellett anyagmozgatást végeznek, és a munkájukat segítő gépek kezelését is ismerniük kell.

Ennek megfelelően az első tanév során többnyire a faipari ács, a fémipari lakatos, szerelő, hegesztő, gépkezelő tevékenységeket kell elsajátítaniuk. Mindezek mellett a munkabiztonságot, a bányabiztonságot, a mentési feladatokat is magas szinten kell megtanulni. Nem könnyű feladattal állnak szemben, de ez korábban is így volt. Mindemellett az egymás iránt érzett felelősség tudat, a segítőkészség, az egymásra való odafigyelés, mint emberi normák elsajátítása elvárás velük szemben.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan tűnjünk ki a munkaerőpiacon?

Sajnos mostanában olyan időket élünk, hogy a munkanélküliek száma igencsak nagy, így sok százan, ezren …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.