Kezdőlap » Ünnepek » Farsang

Farsang

A farsang a karácsonyi ünnepkör végén, vízkeresztkor (január 6.) kezdődik és a húsvéti ünnepkör kezdetéig, hamvazószerdáig tart. „Pál fordulásával” végérvényes az újulás, s Gyertyaszentelőkor a föld is fölébred, „szuszogni”, „lélegezni” kezd. A fagy és az enyhület szinte naponta váltják egymást, s mindaz, mi az előző évben a földbe, a földre került, bomlani kezd. Oszlik a rend, mozog, de mozgásának cél még nem adatott. A régi ember a környezetével „bomlott”, a törvényt rúgta fel, mely egész évben szabályozta, mederben tartotta. Mértékesre szabta életét. Megtapasztalta, milyen is az, mikor csak önmagára hagyatkozik. Előkészítette testét a nagyböjtre, amikor is majd meg kell „halnia”, hogy a húsvétban újraszülethessen, s megújulhasson benne és általa a rend.

A vízkeresztet követő első hétfőnek „regélő hétfő” a hajdani neve, a szerencsés évkezdetet, a termékenységet, a boldogságot hozó jókívánságok ideje. A legtöbb lakodalmat farsang végén tartották, azaz szombat estétől húshagyókedd éjféléig tartó időszakban („farsang farka”), a hét hátralévő részének „csonka-hét” volt a neve. A farsang farkát megelőző csütörtök a „kövér csütörtök”, ez sonka- és kocsonyafőző, valamint száraztészta sütő nap volt, estefelé látogatónap is. Éjféltől szombat estig szünet következett, majd megkezdődött a mulatozás hamvazószerdáig. Tobzódás mindabban, ami „zsírossá” teszi az ember testét, lelkét – evés, ivás, móka, alakoskodás, tánc. „Elszabadult a pokol”, a régi törvényt szüntették meg, hogy a negyvenhat napos penitencia majd az újat hozhassa…

Amikor elérkezett húshagyó éjféle, megkondult a harang, jelezve, hogy vége a farsangnak. Abbahagyták a mulatozást. A bíró letette a vonót vagy dudát, mert “begyött a böjt.” Másnap a hamvazó- vagy böjtfogadószerda, már a hosszú böjt megkezdésének első napja. Ismert volt még a szerdát követő csonkacsütörtök elnevezés is, mely onnan ered, hogy ezen a napon még el lehetett fogyasztani a maradékot. A szlavóniai Kórógyon ez a mondás járta: “Inkább a has fakaggyon, mintsem az étel megmaraggyon”. Ettől a naptól kezdve húsvét vasárnapjáig nem ettek húst és zsíros ételeket.
A farsang jellegzetes étele a fánk, melynek mágikus erőt tulajdonítottak. A Szerémségben azért sütötték, hogy a vihar el ne vigye a háztetőt. Az eredeti farsangi fánk szalagos, de ismert a rózsafánk, a forgácsfánk vagy csöröge, a cseh fánk vagy talkedli.

“A legenda szerint a fánk története Bécsben kezdődött, Krapfen pék halála után annak felesége vette át a pékműhely vezetését. A pékség híres volt finom kenyeréről, a város végéből is elzarándokoltak az emberek, hogy megvegyék. Egyik nap a kenyér nem készült el idejében. A vásárlók egyre türelmetlenebbek lettek, zúgolódtak, addig-addig, hogy a pékné kijött a sodrából, és egy darab kenyértésztát, ami éppen a kezében volt, valakinek a fejéhez akart vágni. Mivel elvétette a célzást, nem találta el kiszemelt áldozatát, így a tészta a kályhán lévő lábasba pottyant, ebben a lábasban pedig zsír forrdogált. A tészta a zsírban pár perc alatt aranysárgára sült, így a véletlennek köszönhetően készült el az első fánk.”
A kisgyermekes családokban farsang időszaka egyet jelent a jelmezes beöltözéssel, s az óvodai, iskolai alapítványi bálokat szintén ebben az időszakban tartják. Ügyes kezű anyukák keze alatt este-éjjel varázslatos jelmezek születnek, amiben aztán a gyerekek otthon éppúgy szívesen parádéznak, általuk szerepjátékukban elmélyülnek. Húshagyó kedden minden iskola, óvoda, munkahelyi étkezde és étterem étlapján kötelezően szerepel a szalagos fánk, így aki nem követi az ünnepek rendjét, az is értesül a húsvéti ünnepkör kezdetéről.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan legyen egészséges az ünnepi menü?

A karácsony remek alkalom arra, hogy felrúgjuk a fogyókúránkat, általában ilyenkor az emberek többsége hajlamos …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük