Kezdőlap » Házépítés » Építsünk, vagy vásároljunk családi házat?

Építsünk, vagy vásároljunk családi házat?

Sokakban felmerült már ez a kérdés, legfőképpen akkor, amikor elképzelték álmaik családi házát, és el is határozták a költözés szándékát. Azonban hogyha egy szakértőt megkérdezünk, az valószínűleg azt fogja válaszolni erre a kérdésre, hogy bizony inkább építsünk családi házat, és bízzunk meg egy profit a tervezés folyamatával. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a másik alternatívát egy az egyben dobjuk el, csupán azt, hogy az építkezéssel jobban járunk. Ezt a kérdést nagyban meghatározza azonban az is, hogy mit szeretnénk pontosan, mennyi pénzt áldoznánk rá, és persze az is fontos szempont, hogy az adott környéken milyen az ingatlan piac ott, ahol mi építkezni szeretnénk. Az is lényeges, hogy milyen építési telekhez tudunk hozzájutni, és hogy mennyibe kerül ez nekünk.

Számtalan opció van a telek vásárlással kapcsolatosan, az új családi ház tervezésével, és az építéssel kapcsolatosan is, és ezeknél mindenképp vannak olyan szempontok, amelyek mérvadóak, amikre kell figyelni. Azonban hogyha mégis úgy döntünk, hogy meglévő családi házat vásárolunk, akkor választhatunk az alábbi lehetőségek közül is. Beköltözhetünk rögtön, miután elvégeztünk egy tisztasági festést, vagy elvégezzük a kisebb átalakításokat, amikre szorul az ingatlan, és csak ezt követően költözünk be, vagy eldöntjük azt, hogy az épületet teljesen átalakítjuk, és egy építész segítségét is kérjük hozzá. Azt is választhatjuk, hogy az épületet kívülről, és belülről is telesen átalakítjuk, ekkor is érdemes bevonni egy építészt vagy tervezőt, hiszen ekkor olyan változtatásokat végzünk, amely az épület teljes szerkezetét megváltoztatják. Hogyha esetleg az épület rossz minőségű, akkor akár le is bonthatjuk, ebben az esetben nyilván inkább a telek miatt vesszük meg az épületet, mint maga miatt. Természetesen minél inkább az egyre lentibb opciók közül választunk az előbb említett listán, annál inkább szükségünk lesz a pénztárcánkra, és ebben az esetben arra is komolyan kell gondolnunk, hogy az adott ingatlan mennyit ér meg valójában, és ekkor érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a vásárlási áron felül még mennyit kell majd rákölteni.
Mindenképp, akár az építkezés, akár a kész családi ház mellett döntünk, érdemes kissé körültekintőbben is szétnézni az ingatlanpiacon, hiszen lehet hogy találunk egy olyan ingatlant, amely sokkal inkább megfelel az elképzeléseinknek, és jobb állapotban is van. Sok esetben jobban megéri megvenni egy jobb állapotban lévő tetszésünknek megfelelő, ám drágább ingatlant, mint egy olyat, amelyen sok alakítani való van, de jóval olcsóbb- mert esetekben a feljavítási költség, és a megannyi átrendezés és ízlés szerinti kialakítás költsége kerül sokkal többe, mint azt gondolnánk. Számos dolog van tehát, amit figyelembe kell venni akkor, hogyha új ingatlant szeretnénk. Legyen szó akár felépítésről, akár családi ház vásárlásáról, mindenképp körültekintően kell odafigyelnünk minden apró részletre.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Polisztirol tetőelem a családi házaknál

Az úgynevezett ProKoncept, vagy más néven polisztirol tetőelem alkalmazása azt teszi lehetővé, hogy miután elkészítettük …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük