Kezdőlap » Hotel » Eger

Eger

Eger megyei jogú város Heves megyében, ám sokan csak iskolavárosnak nevezik. Az Eger-patak völgyében, a Mátra és a Bükk között található, pontosan a Bükk-hegység délnyugati lábánál. Eger Észak-Magyarország második legnépesebb városának számít Miskolc után, lakossága körülbelül 56 ezer főre tehető.
A várost már a kőkorszaki időkben lakták, és ez az évszázadok során sem változott, mivel Eger soha nem néptelenedett el a történelem során. Eger fejlődése igazán komoly lendületet a rendszerváltás után vett, amikor is több ipari park fejlődött a területén.

Ugyancsak a fejlődés során újították fel a város közútjait, épületeit, és építették fel az észak-magyarországi térség egyik legnagyobb bevásárló centrumát, az Agria parkot. Ezzel együtt természetesen a város fontos oktatási, és kulturális központtá is változott, csak hogy a látványosságok hosszú sorából kiemeljünk egy-egy darabkát, itt található Magyarország 3. legnagyobb bazilikája, az Egri Bazilika. Ezen felül még a városban tömérdeknyi kulturális hely, építmény található, például megannyi világhírű múzeum, műemlék, melyek közül természetesen a legismertebb az Egri vár. Eger turisztikai vonzerejének része a bortermelés is, hiszen itt van az egri borvidék központja, ahol az egri bikavért, a külföldön is számos helyen elismert bort gyártják.

Eger hazánkban az egyike azon utazási célpontoknak, ahová szívesen elutazna bárki, hogyha egy lendületes, virágzó, és történelmi emlékekben gazdag várost szeretne megtekinteni. A városban számos múzeum, és kiállítóhely is található, például az Egri várban a Dobó István Vármúzeum, a belvárosban az Egri Képtár, a Művészetek Háza, és az egyik legérdekesebb kiállítóhely, az egykori érseki pincerendszerekben található Város a város alatt. Híres épület a Bazilika, az Eszterházy Károly Főiskola, a Főegyházmegyei Könyvtár, a Csillagvizsgáló, és még számos egyéb kiállítóhely, múzeum.

Eger városa templomokból, és egyházi építményekből sem szenved hiányt, legalább 30 ilyen található a városban, melyeket itt felsorolni most nagyon hosszú lenne, azonban egy többnapos városnéző körtúra részeként mind megtekinthető. Egerben 3 színház is található, és még egyéb nevezetességek, melyek miatt igazán érdemes ebbe a remek városba ellátogatni.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Egy német nagyváros, Heidelberg

A Neckar völgyben található város két partját három híd köt össze, ezek közül az Alte …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük