Kezdőlap » Házépítés » Családi házépítés lépésről lépésre

Családi házépítés lépésről lépésre

Ahhoz, hogy el tudjunk kezdeni építkezni, sok ötletre lesz szükségünk, és persze egy olyan tervre, amely folyamán végighaladva eljutunk addig, hogy felépítettük az első házunkat, szerencsésebb esetben akár saját kezűleg is. Akár egy egyszerű jelmondat is elegendő ahhoz, hogy nekilássunk a nagy tervnek, vagyis hogy „kezdjünk el építkezni”. Hogyha valaki életében az első családi házát kezdi el felépíteni, akkor még minden bizonnyal nincsen annyi tapasztalat maga mögött, hogy az eredmény tökéletes legyen, azonban próbálkozással és egy jó adag vállalkozó kedvvel lehet csak igazán belelendülni- na meg persze megfelelő anyagi források is kellenek hozzá. Elsőként gyorsan összeszedhetjük a családi ház építésének az összetevőit. Először is szükségünk lesz egy telekre, másodszor pedig egy jó tervezőre is, valamint természetesen egy megfelelő tervre. Egy kiváló házterv szintén az alapja mindennek, majd szükségünk lesz egy kivitelezőre is, valamint egy műszaki ellenőrre. Ezt követően, valamint az előzetes tervek lefektetése után nincs is más dolgunk, minthogy tekintsük át az anyagi helyzetünket, és azt is gondoljuk át, hogy mit, honnan fogunk majd beszerezni. Ez egy olyan rész, ahol nagyon sokat tudunk spórolni, hiszen hogyha megfelelő beszállítónk, illetve olyan helyet találunk, ahol jó áron be tudjuk szerezni a szükséges dolgokat, amikre szükségünk van, akkor nem is gondoljuk, hogy mennyit megspórolhatunk magunknak.

A telek megszerzéséért az is lehet, hogy küzdenünk kell majd, viszont a másik esetben talán könnyen is hozzájuthatunk. A telek méretét először is még a konkrét vásárlás előtt érdemes megnézni, és az alapján kiszámítani hogy megfelelő méretű lesz e számunkra, hiszen hogyha utólag számolunk csak, és valami nem megfelelő, akkor hatalmasat bukhatunk az egészen. Vagyis, mindenképp járjunk utána a telekkel kapcsolatosan, mert ez kulcsfontosságú lehet minden szempontból. Hogyha olyan telket találunk, amely pont megfelel a számunkra, és meg is tudjuk venni könnyedén, akkor nagyon szerencsések vagyunk. Amint megvan a telek, akkor el kell döntenünk a berendezését, erről is kell egy tervezetet készítenünk. A legjobb az, hogyha már az első látásra el tudjuk képzelni, hogy mik a pontos elképzeléseink, és már ekkor terveket alkotunk a fejünkben. A területi építési rend tehát sokszor nem is kérdés, valakinek egyből a fejében megfogan az ötlet, miszerint a ház pont középen, vagy esetleg valamelyik oldalt lesz. Ilyenkor azért természetesen nagyon fontos, hogy a közművek meglétét is megvizsgáljuk, hiszen a víz, villany és gáz elengedhetetlenek ilyen szempontból. Hogyha valamelyik esetleg nincsen bevezetve, akkor arról természetesen nekünk kell gondoskodnunk, és már az építkezés elején tervbe kell venni, hogy mi- hol lesz, mert már ekkor kulcsfontosságúak ezek a szempontok.

A családi ház építését természetesen azonban minden esetben megelőzik az engedélyek kikérései, és a hivatalos ügyek elintézése is, amelyek konkrétan az építkezési folyamat előtt vannak természetesen.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hol vásároljunk telket családi ház építéséhez?

Akkor, amikor eldöntjük hogy építkezni szeretnénk, természetesen az első lépés az, hogy vásárolunk egy építési …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.