Kezdőlap » Házépítés » Családi ház vakolása és külső munkálatok

Családi ház vakolása és külső munkálatok

Amennyiben már minden belső munkálattal készen vagyunk, és nem kell már új falat sem csinálnunk, valamint készen vagyunk a fűtés-, és villanyszereléssel is, akkor már csak a külső munkálatok maradtak hátra. Ilyen például a vakolás, amit viszont már csak akkor tudunk elkezdeni, hogyha nem kell falakat vésni, és semmilyen bontó műveletet sem kell csinálni. Vannak olyan belső falak, mint például a válaszfalak, amelyeket elméletileg nem is kell egyáltalán vakolni, mert azok falai az előírás szerint teljes mértékben egyenletesek. Azonban hogyha úgy gondoljuk, hogy ezek a falak nem túl egyenletesek, akkor inkább vakoljuk be ezeket is, hogy ne végezzünk fél munkát. Esetleg hogyha valahol a válaszfalaknál rés alakult ki, mert például elméreteztük a helyet, akkor ezt is most csináljuk meg, egyébként az ilyen hibákat szinte tökéletesen ki lehet javítani a vakolás során is, és azt követően olyan lesz, mintha semmi hiba nem lett volna a helyén. Azonban hogyha már a vakolással is elkészültünk, akkor a maradék munka csupán a simítóvakolattal való ellátás, és a glettelés lesznek. Amennyiben úgy véljük, hogy a válaszfalakat nem kell vakolni, akkor azokra is csak egy simítóvakolat réteget vigyünk fel, majd ezt követően azokat is csak gletteljük.

Amennyiben már minden belső munkálatot megcsináltunk, jöhetnek az úgynevezett külső munkálatok. Természetesen a külső falakat is le kell vakolni, hiszen nem festhetünk automatikusan mindent a téglára. Amint a házat kívülről is bevakoltuk, és minden szükséges munkálatot elvégeztünk annak érdekében, hogy a ház külső része is szép sima legyen, jöhet a festés, hiszen ez az utolsó mozzanat a ház külsejét illetően. A ház külsejének a színezésével fejezzük be ugyanis a házunk külső munkálatait. A legjobb megoldás, hogyha úgynevezett színező vakolatot választunk, hiszen ez a legtartósabb az összes közül. A munkálatok a következőképp zajlanak. Mielőtt levakolnánk az egész házat kívülről, még a vakolat felhordása előtt az egész levakolt külső falazatot be kell kenni egy úgynevezett festék, és vakolat alapozóval, amely lehetőség szerint legyen majd ugyanolyan márkájú, mint maga a vakolat festék, színező is. Ennek az alapozónak különleges funkciója van, ami nem más, mint hogy egyenletessé teszi majd a legvégső, azaz a külső színező vakolat felhordását. Ez azért nagyon lényeges, mert hogyha ezt nem visszük fel, akkor a vakolat majd más és más intenzitással vonja ki a nedvességet a színezőanyagból, és nem is olyan nehéz kitalálni, hogy mi lesz hogyha az előbb említett dolog történik.
Hogyha nem azonos márkájú alapozót és külső színező vakolatot választunk, vagy egyáltalán nem is alapozzuk le az egész ház külsejét, akkor nagy valószínűséggel az lesz, hogy a vakolatunk majd foltos lesz. Számos féle és megannyi színű színező vakolat közül választhatunk, így a házunk a modern festék- vakolóknak köszönhetően már szinte bármilyen lehet. Persze hogyha nem csak egyszerű színezést, hanem valamilyen extra külsőt szeretnénk a házunknak, akkor az is lehetséges, valamilyen burkolóelemmel is díszíthetjük a házunk külsejét.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Betonlépcső beépítése családi háznál

Amikor már elkészült a családi házunk, tehát felépítettük az alapot, a falakat, az emeletet és …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.