Kezdőlap » Gasztronómia » Connoisseur és a grande cuvée

Connoisseur és a grande cuvée

Ez a két jelentős fogalom egyértelműen kapcsolódik egyetlen dologhoz, mégpedig nem máshoz, mint a kávézás hagyományához, hiszen ezek az alapvető fogalmai közé tartoznak. A connoisseur ugyanis nem más, mint az olyan személyek megnevezése, akik igencsak komoly szaktudással rendelkeznek. Ez általában szépművészettel kapcsolatos témákra terjed ki, valamint olyan ismeretekre, amelyek csakis a legműveltebbek birtokában vannak. A connoisseur elnevezésű személy jellemzője a tájékozottság és a kifinomultság, amely megnyilvánulhat olyan kiemelkedő ismeretek birtokba vételét illetően, mint a kávé kiválóságának világa terén. Ennek megfelelően egy connoisseur tisztában van azzal is, hogy mit takar a grande cuvée kifejezés például. Ezt a kifejezést általában a borokkal kapcsolatban szokták elsősorban emlegetni, azonban azon belül is csak a komolyabb borbarátok tudják, hogy a kiváló minőségű habzóborokat illetik meg a cuvée kifejezéssel. A grande cuvée kifejezés viszont már azon borokra, pontosabban borkülönlegességekre vonatkoztatva mondható el, amelyek különböző szüretek terméseinek felhasználása által születnek meg. Ezt a referenciaszintet azonban azon sommelier is alkalmazhatja, aki a kiváló minőségű kávékkal foglalkozik. Vagyis a kávéra lefektetve ez a meghatározást csakis azon kávék kaphatják meg, amelyek megfelelnek a legmagasabb elvárásoknak is, vagyis amely kávé íze, aromája és testessége is tökéletes összhangban van egymással. Csakis az ilyen típusú kávék érdemlik ki a kávé királyának, a grande cuvée-nek járó rangot.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kávé későbbi története

A kávé történelme először csak a legendákon és mondákon alapult, azonban az 1600-as évektől kezdve …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük