Kezdőlap » Látnivalók » Colosseum

Colosseum

Róma jelképe és a világ egyik legismertebb épülete kihagyhatatlan látnivaló. A Flaviusok nyolc év alatt emelték fel a semmiből, mely amfiteátrumként működött.

„Amíg áll a Colosseum, addig Róma is állni fog. Ha a Colosseum megszűnik létezni, akkor megszűnik létezni Róma is, Róma végeztével pedig eljön a világvége” – hangzik az ismert jóslat. A Colosseum még ma is áll és a jóslat eddig működik, hiszen olyannyira nem jött el a világvége, hogy akármikorra tervezhetünk egy római vakációt. Nem hiányzott azonban sok, hogy a Colosseum eltűnjön a föld színéről, ugyanis a XVII. és XVIII. században elkezdték széthordani. XIV. Benedek pápának köszönhető, hogy ez a folyamat abbamaradt.

Egy épület maga egy igazi műremek. Mesterien megtervezték, így a sokezres tömeg percek alatt tudott be-és kijutni a Colosseumból. Később sok építész számára mintának szolgált az építmény.
A Colosseum nézőtere úgy van kialakítva, hogy az tükrözi az akkori nép szerkezetét. Legmagasabban ültek a legalacsonyabb státuszú emberek, a patríciusok pedig legalul.

A császár a seggestumon foglalt helyet. Az aréna fapadló borítású volt. Többszintes labirintus terült el a padló alatt és emelőgépekkel könnyen átépíthető volt a harctér. Ha gladiátor-állat küzdelem következett, akkor homokkal töltötték fel a harcteret. A Gladiátor című filmben is homokos talajon küzdenek a gladiátorok.

Természetesen Róma látnivalóit nem lenne könnyű egy cikkbe foglalni, annyi remek műemlék vár megtekintésre. Az olasz gasztronómia világhírű, mindenképpen érdemes megkóstolni, hogyan készítik a helyiek a pizzát és az olasz fagylaltok is páratlanok. Utóbbiak magas áron vannak kínálva a turistalátványosságok környékén, így érdemes lehet kicsit elcsatangolni.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Miért látogassunk el a Kalaupapa Történelmi Parkba?

A Kalaupapa Történelmi Park mintegy 26 négyzetkilométernyi terület, amely a Hawaii-szigeteken terül el. Meghökkentő szépségű …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük