Kezdőlap » Tag Archives: tanulás

Tag Archives: tanulás

Nyelvtanulás könnyedén

A mai világban már alap dolognak számít, hogy az ember fia/lánya legalább egy, de inkább több idegennyelvet ismer. Könnyebben juthatunk álláshoz, ha beszélünk más nyelvet az anyanyelven kívül, diplomát pedig nyelvvizsga nélkül már nem is adnak egyetlen egyetemen vagy főiskolán sem. Nem is említve azt a közmondást, miszerint “Annyi ember vagy, ahány nyelven beszélsz.” Nos igen, önbizalmat ad, ha képesek …

Érdekel a cikk folytatása? »

Milyen szakkörre járjon a gyermekünk?

Általános iskolában divat szakkörre járatni a gyerekünket, ami igazán jó ötlet, hiszen így gyermekünk még többet tudhat meg, vagy épp amiben gyengélkedik, abból felzárkózhat. A szülők sokat problémáznak azon, hogy mire is járjon gyermekük, pedig nagyon egyszerűen ellehetne dönteni. Megkérdezhetnénk a tanárnőt vagy tanár urat, hogy mit is ajánl gyermekünk számára, van-e szüksége valamelyik tárgyból egy kicsit több órára, ha …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan kezdjünk neki az életnek érettségi után?

Tizennyolc éves korában az ember meghozza, élete első igazán felelősségteljes döntését, mégpedig eldönti, mibe fektet energiát elkövetkezendő életben, vagyis mit is fog érettségi után csinálni. Ilyenkor nyílik ki a világ, nagyon sokféle választási lehetőség van, de mi van azokkal a diákokkal, akikben még nem kristályosodott ki, hogy mit is csináljon az elkövetkezendő hatvan évben? Milyen lehetőségek vannak az ők számukra? …

Érdekel a cikk folytatása? »

Mikor a legfogékonyabb a kisgyerek a nyelv tanulására?

A brit, és amerikai tudósok által elvégzett kísérlet kimutatta, hogy a kicsi gyerekeknél a kettőtől négy éves korig terjedő időszak az, amikor a gyerek nyelvérzékének a fejlődése a legaktívabb. Ebben az időszakban a környezeti hatások is nagyban befolyásolják a kicsik nyelvi érzékének a kifejlődését, hiszen ilyenkor zajlik le az agyban az a folyamat, amikor a legtöbb új szót meg tudja …

Érdekel a cikk folytatása? »

Mit tegyünk, ha munkanélkülivé váltunk?

Sajnos általános, hogy naponta sok száz, sok ezer ember veszti el állását, s ezzel együtt a megélhetését is Magyarországon. Ezt nagyon nehéz megélni, hiszen az állásunk elvesztése anyagilag, lelkileg is összetör bennünket. A mi összeomlásunk viszont kihat a párunkra, gyermekeinkre is. Tehát nem lehet megengedni magunknak az összeomlás luxusát! Amikor munkanélkülivé válik valaki, az első érzések között jelenik meg a …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan készüljön fel gyermekünk az érettségire?

Az érettségi minden gyermek életében egy nagy momentum. Nagy félelemmel, izgalommal tölti el a gyerekeket, a többség esetében nem várt nap ez, hiszen sokat kell rá tanulni, központi a felmérő nem tudni mire is kell pontosan felkészülni, milyen feladatok lesznek benne, melyik számítást, vagy korszakot fogják kérdezni. Éppen ezért fontos a felkészülés. A szülőnek is fontos szerepe van a felkészülésben, …

Érdekel a cikk folytatása? »

Miért hasznos a felnőttkori tanulás?

A legtöbb ember nem szeret tanulni, ezt általában a rossz iskolai emlékekkel indokolják, amit megfűszereznek olyan érvekkel, hogy úgysem emlékeznek már, hogy kell levezetni egy egyenletet, hogy nincs szükségük plusz ismeretekre, és hogy a tanulás drága. Az viszont egyáltalán nem igaz, hogy az embernek semmi szüksége a szakmájában való fejlődésre, az ilyesmit minden főnök nagyon pozitívan értékeli, ha pedig a …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan tanuljunk külföldi egyetemen ingyen?

Az internet nem csak hírek olvasására, vagy játékra használható, hanem tanulásra is. Több nagyszerű oldalon keresztül ingyenes regisztrációt követően jelentkezhetünk kurzusokra. Ez elősegíti, hogy nyelvtudásunk javuljon és speciális témákban még inkább nagyobb tudásra tegyünk szert. A kiválasztott órára feljelentkezünk és több héten keresztül, kapunk előadásanyagokat, videós prezentáció formában. A prezentációk feliratozhatóak, letölthetőek és találunk hozzá egy egyszerűsített kivonatot, hogy követhető …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan tanuljunk hatékonyabban?

Nagyon keveseknek adatik meg, hogy olyan jó memóriával rendelkezzenek, hogy elég legyen bármit is egyszer maximum kétszer elolvasni vagy meghallgatni ahhoz, hogy az a fejükbe maradjon! De nem veszett az ügy! Ugyanúgy fejleszthetjük memóriánkat, és javíthatunk a koncentrációnkon, mint például testedzéssel az alakunkon. Ha folyamatosan új ismeretekre törekszünk, már ezzel segítünk magunkon, hogy agyunk egyre több és több információt legyen …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan tanuljunk hatékonyan nyelveket?

A hatékony nyelvtanulás a jövő alapköve. Ha nem akarunk több százezer forintot költeni magántanárra és nyelvtanfolyamokra, akkor sok szorgalomra van szükségünk. De van egy-két praktika, amit otthon is végezhetünk, hogy minél jobbak legyünk. A legjobb természetesen, ha külföldi területen tartózkodunk huzamosabb ideig. Ha ez nem megoldható, az internet segítségével kereshetünk magunknak levelezőtársat, akivel csak idegen nyelven tudunk kommunikálni. Remekül fejleszti …

Érdekel a cikk folytatása? »