Kezdőlap » Tag Archives: kihívás

Tag Archives: kihívás

Kik a szendvics generáció tagjai?

A szociológia a szendvicsgeneráció tagjai közé sorolja azokat, akik 1945 és 1960 között születtek. Ők azok, akikre kétszer annyi nyomás hárul, mint a náluk idősebb, vagy fiatalabb generációk tagjaira. Tehát ők most olyan 55-65 évesek, akiknek a szülei még nagy valószínűséggel élnek (legalább az egyik), és már huszonéves gyerekeik vannak, sőt, unokáik is. Miből adódik a kettős nyomás? Abból, hogy …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan és mikor lépjünk új kapcsolatba?

Minden napjainkat, életünket hullámvölgyek alakítják. Válás utáni depresszió, szeretett személy elvesztése. Bármi okozhatja és érzelmi válságba sodor. A szeretet azonban sem a munkánk sem a hobbink nem adja úgy vissza, mint egy társ, akire támaszkodhatunk. Belső változásunk, rá hat környezetünkre és velünk együtt alakul át. Magunk mögött hagyva a letargiát az önsajnálatot sokkal nyitottabban ismerkedhetünk. Ha már könnyek nélkül, szív …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan szeressünk?

Minden embernek egyszer el kell döntenie, hogy meg akarja, tartani jelenlegi párját vagy máshol keres vigasztalást. Mert, ha elromlott, vajon vissza lehet hozni a szeretetet? Táplálni lehet kapcsolatukat, fel lehet építeni, újra mert sok év házasság, gyerekek kötik össze? Szabaduljon ki egy kis időre a minden napok súlya alól. Keressen menedéket, ahol tisztázhatja gondolatait, de semmi kép ne tegyen meg …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan búcsúzzunk a nyártól?

Eljött, hát a nap és hétfőn kezdődik az iskola. Mint minden évben most sem múlhat el az utolsó hétvége egy fergeteges buli nélkül. Mert a nyár hamar eltelt. Szinte alig volt idő a nyári munkától nyaralni, menni. A szabadidő fergeteges eltöltéséhez pénzre van szükség. A szülők nem minden családnál tudják a kamaszkorú gyermekük kiruccanásait állni, főleg nem bulikra. Ezért szinte …

Érdekel a cikk folytatása? »

Milyen udvarlót válasszunk?

Minden jel szerint sikerül kiheverni a fájdalmat, amit szakításunk okozott. Néhány hónapig még hallani sem akarunk a férfiakról, de idővel szorgalmasan el kezdjük keresni a volt partnerünk utódját. Pozitív életet élünk. Részt veszünk társasági összejöveteleken és élvezzük, hogy tucatnyi udvarló keresi kegyeinket. A másik nem fokozott érdeklődése színvonalon felül jó hatással van összetört egyéniségünkre. Divatos ruhákba bújunk, nőiesen bájos megjelenést …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan takarékoskodjunk?

A világunk igen éles borotva élen táncol. Kevés a jövedelem, nincs miből kifizetni a számlákat, sok a velejáró gond. Valamit azonban mégis tenni kell, hogy napjaink ne omoljanak össze és folyton azt latolgassuk, hogyan legyen tovább. Takarékoskodásra számtalan lehetőség van. Háztartásunkban, munkánkban, családunkban. A kiadások mértékének csökkentésével is spórolhatunk. Az árammal, vízzel, gázzal szinte minden adott, hogy anyagi nehézségeinken kicsit …

Érdekel a cikk folytatása? »

Milyen jelekre figyeljünk?

Hosszú éveken keresztül boldog házasságban élünk. Családunk egészséges, gyermekeinket a legjobb tudásunk szerint neveljük, iskoláztatjuk. Abban a tudatban élünk, hogy velünk nem történhet semmi baj és nem teheti tönkre a szépen felépített életünket semmi és senki. Amikor lehetőség van és a gyerekek kicsit lekötik magukat adunk időt egymás társaságára. Beszélgetünk, szeretkezünk, és órákon keresztül élvezzük a boldog pillanatokat. Hiszünk benne, …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan legyünk dögösek?

Mindenekelőtt döntsük, el magunkban milyenek szeretnénk lenni és azt hogyan tudjuk elérni. Ne egy szupermodell alkatot válasszunk és ne túl gyorsan haladjunk célunk felé. A jó cél érdekében le szeretnénk adni néhány kilót, kitartással és bátorsággal eredményeink meghozzák gyümölcsét. A fő motiváló ok, ha tetszeni szeretnénk valakinek, ami ránk se néz. Nagyon nehéz feladat. Vannak szerencsésebbek, akiknek nem kell idétlenül …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan tervezzük meg esküvőnket?

A nagy esemény számtalan egészséges fiatal párt foglalkoztat. Sokáig dédelgetik egymás közt terveiket, mire a szülők elé lépnek és beszámolnak életük jövőbeli részleteiről. Ilyenkor a hatás nem marad el. Vagy számított rá az anya, apa vagy időre van szükségük. Fellélegezni, megnyugodni és elfogadni gyermekük döntését. Ahol jó a keres és van félre tett pénz ott nincsenek aggodalmak. Kiválasztják a legjobb …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan kezdjünk ismerkedni?

Sokan azt vélekedik, a személyes találkozás biztosabb, mint az interneten a párkereső oldalak. Szórakozóhelyre mennek, bulikba, moziba ahol közvetlenül tudják megítélni az első benyomást. Ha tetszik, elfogadja az italt, ha nem hát ez is előfordul és odébb áll. Megismeri jellemét, beszéd stílusát, vélemény alakul ki személyiségéről majd eldönti, hogy legyen tovább. Jól bevált módszer. Nem csak azt mutatod meg ki …

Érdekel a cikk folytatása? »