Kezdőlap » Tag Archives: dicséret

Tag Archives: dicséret

Hogyan segíthetünk elsős gyermekeinknek a tanulásban?

Eljön az idő, amikor az óvodás gyermek iskolába kerül. A szülők gyakran jobban izgulnak, mint a gyerekek. Természetesen egy teljesen új környezetbe kerülnek és olyan dolgokat csinálnak, amellyel eddigi életükben nem találkoztak. Az első benyomások mindenképp meghatározók, hiszen már sok gyermeknél ekkor eldől, hogy szeretni fogja-e az iskolát, vagy sem. Meg kell tanulniuk az önfegyelmet, koncentrálni, befogadni és megtanulni az …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan reagáljak ha elkezd járni a baba?

Az első lépések megtétele minden gyereknél más időpontban következik be. A járás megkezdése nagyon sok mindentől függ, függ a gyermek csontozatának felépítésétől, a súlyától sőt még az örökölt genetikájától is. Általában egy éves kor körül kezdenek el járni a babák, lehet hogy előbb is bekövetkeznek az első lépések megtételei. Számos szülő nem igazán tudja eldönteni, hogy reagáljon gyermeke első lépéseire. …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan kezeljük a dacosságot?

Sok szülő küzd a gyermeke dacosságával. Általában kettő, három éves korban jelentkezik először. Ugyanis ilyenkor próbálgatják a gyermekek hol van az a bizonyos határ, meddig tűr a szülő és mit kell tenni, hogy pontosan az történjem , amit ő szeretne. Sokan ilyenkor rontják el a gyermeket azzal, hogy engednek a dacosságának csak inkább fejezze be a hisztit. Ha éppen egy …

Érdekel a cikk folytatása? »

Le a pelenkával !

Le a pelenkával ! Jó jó , de mikor , hogyan ? Minden anya bizakodva várja , hogy mikor jön el az az időszak , amikor nem kell több ezreket költeni pelenkákra, vagy amikor már nem kell a pelusos kukát a lakásban tartani . Fontos tudni , hogy nem szabad ezt a folyamatot sürgetni vagy siettetni . Mindennek eljön a …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan neveljük szobatisztaságra a gyermeket?

Amikor elérkezik az idő, hogy levegyük a pelenkát és előkerüljön a bili, akkor ne várjuk azt a gyermektől, hogy ez egyik napról a másikra meg is fog történni, időt kell neki adni, hogy hozzászokjon az új dologhoz. A legtöbb szülő szeretné, ha gyermeke két éves kora körül már teljesen szobatiszta lenne, és kellemetlenül érzik magukat, ha hallják, hogy a gyermekkel …

Érdekel a cikk folytatása? »