Kezdőlap » Tag Archives: babonák

Tag Archives: babonák

Milyen szokások, hiedelmek vannak Szilveszterkor?

Az Ókori Rómában az újév első napját még március 1-jétől számították. A ma is ismert és általunk használt dátumot Julius Caesar vezette be i.e. 153-tól. Ezt Jézus tiszteletére ünnepléssel, lakomával ünnepelték meg. A Szilveszterkor kialakult szokások abból a hiedelemből adódtak, hogy amit az első nap teszünk – vagyis egy ciklus kezdetén – az utána újból megismétlődik. Természetesen mindenkinek ugyan az …

Érdekel a cikk folytatása? »

Mit tudunk a szilveszteri gasztronómiai hagyományokról?

Amilyen az újév első napja, olyan lesz az év is, tartja a mondás. Mint minden ünnephez, a szilveszterhez és az újévhez is kötődnek babonák és szokások, de talán ehhez az ünnephez kötődik a legtöbb. Főként a konyhai babonák a legelterjedtebbek. A gasztronómiai babonák az év utolsó, valamint az első napján nagy jelentőséggel bírnak, ugyanis ezek határozzák meg, hogy a következő …

Érdekel a cikk folytatása? »

Milyen szilveszteri/újévi babonák vannak?

Az óév búcsúztatásához és az újév köszöntéséhez rengeteg népszokás, hagyomány, babona kötődik. Általános volt, hogy nagy hangzavarral, kolompolással, csörömpöléssel búcsúztatták az óévet, elűzendő az ártó szellemeket. Éjfélkor szokás volt pár másodpercre besötétíteni, majd újra világosságot gyújtani, hogy az újév fényt hozva kezdődjön. A malac húsát azért fogyasztották ezen a napon, mert a hiedelem szerint az a házba befelé túrja a …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan tartsuk meg a szilveszteri népszokásainkat?

Magyar emberek szokásai, viselkedéseik, ételfogyasztásuk igen jellegzetes, nagyon sokban eltér az európai népekétől. Kezdjük az elején, ha nem eszünk meg minden ételt, akkor nem fogunk jövőre éhen halni, sok hiedelemnek engedve disznóhúst kell ennünk, mert az újévben elő túrja a szerencsénket, ezért gazdagodni fogunk. Lencsefőzelék sem maradhat el újév napján, kell ennünk, hogy ne szálljon el a szerencsénk, ily módon …

Érdekel a cikk folytatása? »

Milyen Szilveszteri babonák élnek a közhiedelemben?

A Szilveszteri régi magyar népszokások azt a célt szolgálják még napjainkban is, hogy az új esztendőre szerencsét, boldogságot, egészséget és bőséget kívánjunk velük szeretteinknek, ismerőseinknek, barátainknak. Álljon itt néhány babona és hiedelem, melyekből párat én is minden évben véghezviszek. Ha nem falunk fel mindent Szilveszterkor, az Új évben sem szenvedünk hiányt semmiben.Süssünk többféle rétest, mert akkor a hiedelmek szerint hosszúra …

Érdekel a cikk folytatása? »

Milyen szokásokat tartsunk be szilveszterkor?

A magyarok nagy része igen babonás főleg a szilveszter este fogyasztott ételek körében. A szilveszteri szokások célja, hogy az újévre egészséget, szerencsét, bőséget, boldogságot hozzanak. Mely ételek hoznak szerencsét szilveszterkor? A malac kitúrja a szerencsénket, így érdemes az újév első napján disznóhúsból készült ételt enni. A lencse, aki lencsét eszik, annak a pénztárcája sosem ürül ki az év során. A …

Érdekel a cikk folytatása? »