Kezdőlap » Divat-trend.com » Az idei ősz nagy durranása: A gumicsizma

Az idei ősz nagy durranása: A gumicsizma

Megérkezett az ősz, előkerültek a csizmák, mindenféle anyagból, színben, hosszúságban. Felmerül a kérdés, hogy vajon időben történt-e mindez, hiszen már szeptember elején látni lehetett hosszú szárú csizmában rohangáló hölgyeket, mely némi összezavarodásra adott okot, hiszen volt, aki ezzel ellentétben még nyári kis saruban, szandálban mászkált. Közrejátszott az időjárás rendhagyó szeszélyessége, s a “divat bioritmusunk” felborulni látszott.

Nos, egy biztos: Az idei év sem lesz mentes a különféle daraboktól, legyen az divatos magassarkú-csizma vagy strapabíró téli-csizma, sőt, egy igazán szokatlan darab is felvette a versenyt a nagyokkal.

Mint minden évben előfordul, hogy egy retro vagy egy más funkciót betöltő ruhadarabot vonunk be hétköznapi viseletbe, úgy az megtörtént idén is a nagy durranással, mely nem más, mint a gumicsizma. Kezdődött a fekete, letisztult változattal, azonban ma már szinte bármilyen színben és fazonban megtalálhatunk az üzletekben.

Érdekes, hogy az eredeti gumicsizmával ellentétben, melyet általában vidéken a földműveléshez vagy a kinti munkálatokhoz használnak, az utcán viselt darabok ára sokkal borsosabb. Ennek oka, hogy igazi ínyencséggé vált a divatvilágban, legnagyobb sztárok propagálják tudatosan vagy önhibájukon kívül, s a legmenőbb divatházak is igen húzós árakon dobták piacra egyedi csizmáikat. Amitől néhány éve irtóztunk, elterjedt egy új, elegáns, viselhető formában.

Talán mindenkinek volt olyan ismerőse a környezetében, aki 5-6 éve piros gumicsizmában hódított, s ekkor még húztuk a szánkat. Most inkább az adhat aggodalomra okot, hogy a kiszemelt darab felmenjen alsó lábszárunkra, hiszen ennek a típusnak hátránya, hogy igen sok fazonon nincs cipzár és emiatt a jónak vélt méret is okozhat negatív meglepetést, amikor próbáljuk magunkra erőltetni a csinos kis példányt.

Ha felmegyünk például a Burberry vagy a Gucci oldalára, számos lenyűgöző darabbal találkozhatunk, de itthon is akadhatunk szép lábbelikre, pl. a Stradivariusban, Bershkában, Zarában, csökkentett, de megfizethető áron. Ha szeretnénk olcsón megúszni a dolgot és nem horribilis összegeket fizetni, vagy esetleg többféle fazonból bevásárolni, ne szégyelljünk ellátogatni egy-egy kínai üzletbe, ahol maximum 4000 Ft-ért lehet letisztult, trendi darabokat vásárolni. Erre kitűnő hely a Nyugati téri aluljáró vagy az Asia Center.

Megérkezett tehát ruhatárunkba a gumicsizma, felkavarta a divatvilág vizeit és hurrikánként tomboló útja még koránt sem érkezett végállomására. Elképzelhető, hogy feljesztési kísérletei során egy éven belül kiszorítja helyükről a divatcsizmákat stabil helyükről. Mindenestre ne hagyja ki senki ezt az őszt egy jó kis darab beszerzése nélkül, irány a cipőbolt, hogy mi is olyan büszlén vonolhassunk az utcán, mint a legnagyobb külföldi sztárok.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük