Kezdőlap » Betegségek » Amit az eboláról tudni érdemes

Amit az eboláról tudni érdemes

Ebola. Az utóbbi időben ez a szó tartja rettegésben a világot, pánikot okozva mindenütt, ahol csak felmerül feltűnésének gyanúja.

Mi is az az ebola?

Egy nagyon súlyos, fertőző betegség, amelynek halálozási rátája a statisztikák szerint iszonyúan magas. A fertőzötteknek körülbelül csak húsz-harminc százaléka éli túl ezt a szörnyű betegséget.

Tüneteit legelőször könnyedén összetéveszthetjük egyéb vírusfertőzésekkel, ugyanis éppúgy, mint azoknál, itt is ugyanazok: láz, izomfájdalmak, később hasmenés, hányás. Végül azonban fokozott vérzékenység, majd keringési sokk alakul ki, és a páciens életét veszti.

Mivel sajnos hivatalosan elfogadott védőoltás vagy ellenanyag nincs ellene, az orvosok csak a tüneteket tudják kezelni. Éppen ezért mindenképpen a megelőzésre kell koncentrálnunk.

Hogyan tehetjük ezt meg?

Mindenképpen fontosak a megfelelő, kórházi, betegellátási körülmények: a steril, főként egyszer használatos eszközökkel való munka, valamint az elhunytak testének megfelelő körülmények között való tárolása, illetve végső nyugalomra helyezése.

Éppen ezért van az, hogy a fejlett országokban az effajta vírusfertőzések oly kevéssé jellemzőek: biztosítva vannak a megfelelő körülmények, rendelkezésre állnak a megfelelő eszközök, ezzel szemben a fejlődő országokban ez sok helyütt nem lehetséges.

Ha megtörténik a baj, és valaki elkapja a fertőzést, a beteget gondosan el kell különíteni, közvetlenül szigorúan tilos vele érintkezni, és legalább a tüneteket kezelni kell (a folyadékpótlás és a lázcsillapítás például nagyon fontos).

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Frontérzékenység

A frontérzékenység légköri képződmény , amely hőmérséklet , légnyomás páratartalom ; szél egyidejű változási jellemeznek …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük