Kezdőlap » Jog » A XVIII. századi börtönbüntetés

A XVIII. századi börtönbüntetés

A börtönbüntetés általánossá tétele a XVIII. század egyik legtöbbször megfogalmazott követelése volt, hiszen az időtartama egy naptól, akár évtizedekig
is terjedhetett. Ez lehetővé tette, hogy kiszabása a bűntettel arányosan történjen. Az akkori felfogás szerint is az állam azzal, hogy egy bűnöst megöl vagy megölet, azzal csak egy polgár elvesztését éri el, ami a társadalom szemében nem lehet hasznos. Eredményesebb, ha az elkövetőket közmunkával büntetik – csatornaásás, gályák hajtása, erődépítés, hajóvontatás –, mert így az általuk okozott kárt jóvá tudják tenni.
A büntető hatalmat gyakorló nemesség ragaszkodott a régi hagyományokhoz, melynek két alappillére a halálbüntetés és testi fenyítés volt. A nemeseken nem lehetett testi fenyítést alkalmazni, ezért ehelyett börtönbüntetést kaptak. A börtönbüntetést előszeretettel alkalmazták, mert egyre több munkaerőre volt szükség a különböző közmunkákban. A nemi erőszakot elkövetőkre szintén börtön várt, amit testi fenyítékkel vagy más mellékbüntetéssel egészítettek ki. A magzatöléssel vádolt nőket szintén börtönre ítélték és rendszerint ostorcsapással kombinálták ezt a büntetést.

Sokszor előfordult, hogy az egészség megromlása miatt megszakították az ítéletek végrehajtását. Gyakori volt az is a korszakban, hogy az elítéltek a börtönbüntetés letöltését követően is rabságban maradtak, mert a börtön mellett rájuk szabott ostor- vagy botcsapásokat még nem „kapták meg”.

A XVIII. század utolsó negyedében az elítélteket leggyakrabban testi fenyítéssel büntették. A leginkább alkalmazott fenyítés a bot- vagy ostorcsapás volt, amit a csavargók,
a kisebb tolvajlások elkövetői, a verekedők, a paráználkodók (szajhálkodók) kaptak büntetésként. A végrehajtásban a bíróságok kétféle gyakorlatot követtek a bot- és ostorcsapás esetén: az egyik a nyilvánosság teljes kizárásával történt, a másik formára pedig nagy látványosság keretében került sor. Testi fenyítésként tartották számon a megbélyegzést és
a lekopaszítást is, melyeknek elsődleges szerepük az volt, hogy felfigyeljenek a bűnösökre és megakadályozzák a későbbiekben a gaztettek elkövetését. A lekopaszítást főként a nőknél alkalmazták, akik szajhálkodtak.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mi a macedón – görög névvita?

A Jugoszláviától való függetlenedés ügyében 1991. szeptember 8-án tartottak népszavazást, az egyik akkori Jugoszláv tagköztársaságban …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük