Kezdőlap » Növények » A szőlő

A szőlő

A szőlőt az emberiség már nagyon régóta ismeri, a Bibliába olvashatunk róla, hogy Noé az özön víz után szőlőt ültet, és ezáltal szövetséget is köt, a szőlőből készült bor kapcsolatot teremt Istennel. Jézus szimbóluma a szőlőtőke, és tudjuk, hogy az utolsó vacsorán is a bor jelen volt, és azóta is az egyház liturgiájává vált.

Szinte minden nap fogyaszthatunk belőle, mellé egy kis barna kenyeret, akkor sem kell mást ennünk, és meg lenne a napi elegendő tápanyag, ami a szervezetnek szükséges.Jó vízhajtó, mivel káliummal rendelkezik, segít a vese, illetve kövesedése kiürítésében.Méregtelenít, tisztítja az epét, a vizelet savasságát csökkenti. Idegerősítő, regeneráló, és a feszültséget is kiválóan oldja. Azonban ha otthonunkban préselünk frissen facsart szőlőlevet, akkor hígítsuk fel, fele – fele arányban vízzel, mert egyébként hasmenést, puffadást is okozhat. A szőlőnek nagyon alacsony a szénhidrát tartalma, sok benne a víz, jelentősen sok a rosttartalma, ezért a fogyókúrások is fogyaszthatják. méregtelenítés céljából is kitűnő.

Készítenek belőle a magas cukortartalma miatt szőlőcukrot, ez természetes, könnyen felszívódó. Ajánlani lehet azoknak, akik hosszabb szellemi, illetve nehéz fizikai munkát végeznek naponta.Kanadában például rájöttek arra, hogy a magjából és héjából vont kivonat nagyon jó különböző vírusok inaktivitására, többek között herpeszvírus,és a gyermekbénulást okozó vírust. Ezenkívül még a szőlőmag kipréseléséből kiváló szőlőmagolajat lehet nyerni,íze semleges, színe halvány. Zsírsavakban többszörösen telített, főzésre is alkalmas.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Milyen növény a télálló citrom?

A télálló citrom latin neve poncirus trifoliata, ebből is látszik, hogy valójában nem citrusféle, de …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük