Életünk.com Ezeket is nézd:
Gyakori példa: egy család olyan természetesnek veszi azt, hogy egy házon belül együtt vannak a családtagok, ott vannak egymásnak, hogy elfelejtkeznek arról, hogy milyen fontos beszélgetni a másikkal. Bár elsőre idegenül hangzik, de sok szülőnek, gyereknek egyszerűen nincs ideje egymással foglalkozni. Ki dolgozik, ki tanul, és csak akkor beszélget szülő a gyerekkel, amikor az aheti házimunkát akarja kiosztani. Gyakran még azt is a hűtőre mágnesezett cetlire írja ki, és még sok mást is csak rövid jegyzetekkel üzennek.
Ez a helyzet olyankor a legelterjedtebb, amikor kamasz gyerek van a családban. A szülők nem tudják hogyan kezelni önállósulási szándékait, dühkitöréseit, esetleg túlzott zárkózottságát, így ők is (durván fogalmazva) hasonlóan kezdenek vele viselkedni, vagyis ahelyett, hogy az érettebbek, a szülők mutatnának példát, ők vesznek példát az ingadozó lelkiállapotú gyermeküktől, aki pedig a legnagyobb törődést és támogatást igényelné.
Nem kell folyamatosan gyermekünk nyakán lógnunk, faggatózni. Ha neki nincs kedve éppen magáról, az iskoláról beszélgetni, ne sértődjünk meg; hozzunk fel valami általánosabb témát, vagy meséljük el, milyen volt a mi napunk. A saját problémáinkkal nem szükséges terhelni a serdülőt, azonban utalhatunk rá, hogy nem mindig könnyű az élet. Ha gyermekünk képben van arról, hogy mi, szülők mit csináltunk aznap, ő is szívesebben nyílik majd meg.
Napi szintű beszélgetéssel a családban elkerülhető sok veszekedés is. Például tudni fogjuk, hogy a másiknak miért van rossz kedve, hogy a munkahelyén történt konfliktus miatt, és nem az a legnagyobb gondja, hogy nincs elmosogatva. Egy nyugodt vacsora alkalmával mindenki sorra megoszthatja örömét, bánatát. Kételyein nem kell egyedül rágódnia, hanem a családi összetartás egy emberként kitalálja a legjobb megoldást.
