Kezdőlap » Látnivalók » A Diósgyőri vár

A Diósgyőri vár

Miskolcon található Észak-Magyarország egyik legszebb lovagi vára, a Diósgyőri vár. A kialakítása, habár nem olyan modern, mint például az Egri váré, ahol több olyan várrészt is felújítottak már, ami történelmileg jelentős volt, azonban itt a várat csak eredeti formájára rekonstruálták még évekkel ezelőtt, ennek köszönheti azt a természetességet, amit magából áraszt.

A várat eredetileg IV. Béla kezdete el felépíttetni, majd I. Lajos király idejében nyerte el a mai formáját. Akkoriban ezen a helyen nagyon sok lovagi játékot, és mulatságokat is rendezett a király. Emiatt a korszak egyik legjobban kedvelt, vásári központja is lett. A későbbiekben a törökök a várat elfoglalták, és emiatt meg is sérült a tornyok többsége. Az 1700-as évekre a vár már omladozott, 100 év multán a vár darabjait széthordták, és csak a csonka romos bástyák maradtak meg.

Az 1953-as évben megkezdődtek a rekonstrukciók, amit 30 évvel később teljesen be is fejeztek.
Jelenlegi állapotában azonban már nem sokáig láthatjuk majd a várat, mivel a 2013-as év nyarán egy nagyszabású rekonstrukció veszi majd kezdettét, melynek során az egész várat helyreállítják, ahogyan Nagy Lajos király idejében, azaz fénykorában nézett ki. Mellé pedig egy lovagi bajvívó teret is építenek majd, ezzel visszahozva azt a hangulatot, amit a környék képviselt még a középkorban.
A kiállítások terén, a várban négy nagyobb tárlat is látható. Az egyik a sokakat félelembe ejtő panoptikum, ahol Nagy Lajos király korabeli udvari életet rekonstruálták, egy kis boszorkányűzéssel egybekötve, amiről a vár is híres volt a középkorban. Megtekinthetünk még korabeli páncélkiállítást, és egy érmeverdét is a várban.

A Diósgyőri vár nyaranta otthont ad várjátékoknak amiket májusban, júliusban és augusztusban is megrendeznek. A fesztiválokból sincs hiány hiszen a Borsodi fonó, a Vadas Boros Napok, és a Várszínházi esték rendezvényeit is itt tartják.  A vár belső udvarában egy 800 férőhelyes terület is található, ahol fellépett már az Edda, a Hobo Blues Band, és Deák Bill is.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mit csodálhatunk meg Londonban?

Sir Christopher Wren (1632-1723) Szent Pál-székesegyháza presztízs tekintetében London templomai sorában a második a westminsteri …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük