Kezdőlap » Hotel » A Csehországi Kladno

A Csehországi Kladno

A város Prágától 25 kilométerre található, Bohémia központjában, ahol a legnagyobb településnek számít.
A történelme igen régre nyúlik vissza mivel már a 14. század előtt is laktak itt emberek, ám akkor még csak egy kis falucska volt pár száz fős lakossággal. A történelem azonban rányomta Kladno-ra a bélyegét, mivel a térség nagy iparosodásából ő sem maradhatott ki, így itt is nagy gyárak épültek, a fő gazdálkodás a bányászipar, és azon belül is a szénbányászat és a kohászat lett. A fém és az acélipar sem kerülte el a települést mivel itt nyílt meg a Poldi acélművek, amik a rendszerváltásig jól működtek azonban manapság már csak negyed annyit termelnek ki mint az előtt. A régi gyárépületek még mindig állnak, amiket sokan látogatnak, mivel ipari emlékműveknek nyilvánították az épület együtteseket. Az ipari város jegyei még a mai napig meglátszanak a város külső kinézetén sajnálatosan.

Azonban vannak történelmi jelentőségű látnivalói is Kladno-nak, mint a Brevnovi kolostor, ami majd 300 éves, a neoreneszánsz kialakítású városháza, ami szintén több mint 100 éves. A városban rengeteg szobrot találhatunk, köztük a legszebb a Mayor Pavel tér lovas szobra. Egy zsinagógát is felfedezhetünk, a főtér környékén, ahol állandó kiállításokat is láthatunk, a zsinagóga érdekessége pedig Bilek Keresztre feszítésnek freskója. A városban látogassuk meg a múzeumokat ahol a helytörténettel, azon belül a kohászat fejlődésével is megismerkedhetünk. Egy 300 fő befogadására létesült Aqua parkba is ellátogathatunk, ahol egy teljes sportkomplexum is vár majd minket, egy golfpályával együtt.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Utazzunk Albánia fővárosába, Tiranára

Tirana Albánia fővárosa, és természetesen egyben a legnagyobb város is ebben a kicsiny országban. Tirana …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük