Kezdőlap » Autó » 50 éves a Ford Mustang!

50 éves a Ford Mustang!

Idén ünnepli 50. születésnapját a legendás, amerikai izomautó, a Ford Mustang. A 60-as évek elején fogalmazódott meg a Ford szüksége egy “a fiataloknak és kisgyermekes családoknak egyaránt értékesíthető, sportos, jól vezethető és jutányos árú kupé” iránt. Joe Oros, a Ford akkori formatervezési igazgatója azt kérte csapatától, hogy tervezzenek egy, a nőknek tetsző, de a férfiakban is vágyat ébresztő autót. A design merőben újszerű volt, a hosszú motorházfedél és a rövid far az európai sportautókat követte.

A design és a tervek jóváhagyása után a tervezőcsapatnak mindössze 18 hónapja volt, hogy a rajzasztalon heverő terveket négy kerékre állítsák. Az új sportkupé és a kabrió, a megszokott gyártási idő fele alatt életre kelt. A feszített ütemtervet csak úgy lehetett tartani, ha az autó sok alkatrészt átvesz a meglévő modellekből, elsősorban a Falconból.
Az alapváltozat meglepően olcsó volt, csupán 2368 dollárba került, alapfelszerelésként megvilágított kesztyűtartóval, ami elkápráztatta a népet. Hogy az összeget tudjuk hová tenni, egy tanári fizetés akkoriban havi 420 dollár körül volt. Az autóhoz V8-as motor 1966-ban jelent meg, ami a Mustang legjobb éve volt, a vevők 58,3 százaléka rendelte meg azonnal. A Mustang csak nyolchengeressel hozza igazi önmagát, nagyjából 17-22 literes fogyasztás mellett.
A bevezetés előtti estén a három legnagyobb tévétársaság főműsoridős reklámjaival 29 millió amerikai háztartásba juttatta el a Mustangot és összesen 2600 napilapban helyezett el hirdetést az újdonságról. A Newsweek és a Time magazin címlapsztorit hozott le az autóról, a New York-i sajtóbemutatóval egy időben 11 európai fővárosban zajlott a prezentációja. A 271 lóerős, 4,7 literes V8 ma is jól hangzik, nemhogy 50 éve, amikor Európában 40-45 lóerősek voltak az átlagos autók.

A Mustang 5 generációváltást ért meg, közel 10 millió eladott példánnyal az elmúlt 50 év egyik legkeresettebb autója lett. A Mustang VI-os 2015-ben mutatkozik majd be. Kétféle motorral lesz majd kapható, Európába a kisebb, 2,3 literes, 309 lóerős négyhengerest szánják. Erőben valamivel, hangulatban sokkal többet ígér az amerikai piacra szánt V8-as, 426 lóerővel.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mit jelent a JIT az autóiparban?

A JIT – az angol “Just in Time” (magyarul: épp időben) kifejezés mozaikszava. Tartalmilag azt …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük